RT2020
Már a képek is magukért beszélnek, Vicián Anna pedig egy kis beszámolóval is készült. Ki csatlakozik jövőre?
"Másodszor voltam Rovertúrán, és most is egy csodálatos élmény lett. Tudtam előre az útvonalat, de a sok méternyi szint leírva messziről sem annyira buli, mint lejárni - nagy hátizsákkal pedig egyenesen fantasztikus. Rovertúránk idén is alaposan próbára tette felszerelésbeli ügyességünk, kitartásunk és jó kedvünk. Gyönyörű kilátással kecsegtettek a Kis-Fátra csúcsai, de a legértékesebb és az egészben a legjobb az volt, hogy cserkésztestvérekkel túráztunk. Teljesen más így menni, akkor is, ha még este tízkor, sötétben kell menni felfelé egy órát a dombnak.
Felejthetetlen volt az idei Rovertúra is, nagy létszámú és megismételhetetlen. Remélem, a következőn is leszünk ennyien és ilyen nagyszerűen túrázhatunk szebbnél szebb helyeken."
RT2018
Augusztus végén került megrendezésre a rovertúra, melyen a cserkészszövetség 15 év feletti tagjai vehettek részt. A 48 km-es túrára végül 11-en mentünk. A sok élmény közül amit ki lehet emelni az a szombat esti tábortűz volt, ahol megimertük egymástól egyes népdalok keveset énekelt versszakait és történeteket meséltünk, amikor egy hangot hallottunk a hátunk mögül. Azt hittük először, hogy egy süni a bokrokban, de nem az volt. Újra hallottuk a hangot, belevilágítottunk a mögöttünk lévő szemetesbe, ahonnan hirtelen egy macska ugrott ki. Na erre nem számítottunk, egy kicsit megrémültünk.
A másik élmény a mise volt. A vicces része már az ajtóban elkezdődött és a liturgia végéig fokozódott, a pap teljesen közvetlen volt hozzánk. Az egyik kötött szövegnél csak ugy bedobott egy kérdést: "mennyit gyalogoltatok ti már ma? Mert nagyon fáradtnak tűnktök".
A végén egy útravalót is mondott nekünk: "reggel este mezítláb, így óvjuk meg a csizmát". Ez a mondat az idei túra jelmondatává vált.
Nekem ez volt az első Rovertúrám, mikor bejelentkeztem még nem tudtam mire vállakozom, de nagyon élveztem a túrázást a cserkésztestvéreimmel, egy nagy élmény volt.
Mindeki jól bírta, bár voltak kisebb sérülések, amiket elláttunk, így mindenki sikeresen megtette a távot.
Zs. Viktor
A Pilis egy elbűvölő hely a Duna jobb partján. Bár maga a hegység nem túl magas, ugyanis a legmagasabb pontja is csak 756 méter, de bőven akad ok, amiért érdemes belekeveredni rejtelmes útvonalaiba. Közelsége szempontjából a Párkány és Komárom környékbelieknek kifejezetten előnyös a Budapest és Esztergom között található hegyvonulat. Mivel cserkészek vagyunk és szeretjük a természet szépségeit, így ebből a szempontból is megfelelő választás.
A Pilis-tetőn található a Boldog Özséb-kilátó, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik akár este is a kivilágított városokra. Nevét a pálosok, az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend alapítójáról kapta. Amik még igazán izgalmasak itt, azok a magyar légvédelmi rakétaosztály bunkerei, amelyekben módunkban áll eltölteni az éjszakát. A betonépítmények védelmet nyújtanak az eső ellen, sátrat nem kell állítanunk. Meg kell fontolni azonban, melyik részét választjuk, mert némelyiken keresztül fúj a szél, és befolyhat az eső is. Ennek ellenére megéri ezekben éjszakázni, mert igazi élményt nyújtanak. Ha végigmegyünk a környék bármelyik útvonalán, bőven találunk magával ragadó látványt.
A turistautak nyirkos időben kicsit nehezebben járhatók, viszont az eső és a köd szép képet ad a természetről; különleges, varázslatos misztérium benyomását kelti bennünk. Gyaloglásunk során fizikai felfrissülésre és lelki feltöltődésre is van lehetőségünk több forrásnál, amelyek tisztasága új erőt és lendületet ad az erre túrázóknak. A Pilisszentkereszt - Szentkút zarándokhelynél jobb választás nincs is. Azon kívül, hogy megnyugvást találunk, ihatunk a szentkút vizéből is. A forráshoz kötődik egy történet, miszerint egy bizonyos Erdei Matild 19 éves korában súlyos bénulásból gyógyult meg 1949-ben e víz hatására. Tarthatunk itt rövidebb vagy hosszabb pihenőt, akár elfogyaszthatjuk itt a kis uzsonnánkat is. És, hogy a kényelmesebb túrázókról se feledkezzünk meg, számukra is van egy igazi örömhír. A turistautak több településen is keresztül haladnak, így lehetőség van feltölteni készleteinket, esetleg beugrani egy étterembe.
Van még a környéken több kulturális és történelmi látványosság is. A tartalmas tanösvényeken kívül nagy szerepet kap a Dunakanyar és a Visegrádi vár, mely a középkorban a magyar királyok leggyönyörűbb palotája volt, napjainkban pedig kiemelkedő turistacélpont.
Remélem kedvet kaptatok ettől a kis ízelítőtől, hogy kíváncsian fedezzétek fel Magyarország kincseit, a Pilisben csalódni biztosan nem fogtok.
Az én első látogatásom is lényegében véletlenszerű volt. Még csak a túra-szeretetem elején jártam ( még mindegy volt, hogy hová megyek, csak menjek) amikor először találkoztunk. Szerettem volna megismerni új túraútvonalakat és -helyeket, egy jót mozogni és kiszakadni a civilizációból, ezért részt vettem egy Rovertúrán, amely éppen a Madaras hegységben zajlott. Nekem ekkor semmit nem mondott az adott hegység, de részt venni egy többnapos túrán a bakancslistámon szerepelt, így nem volt kérdés. A kellemes társaság, kedvező idő, szabad tempó, gyönyörű táj mind-mind közrejátszott abban, hogy megszeressem ezt a környéket. De a csúcspont a második napon következett. Amikor megérkeztünk a második alvóhelyünkre (Zadná lúka) és elkezdtünk készülődni az estére, még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk. Amikor Hegyimanó is a megérkezett a helyszínre, rögtön ledobta a cuccait és sürgetni kezdett, hogy iparkodjunk, hogy elérjük a naplementét. Az igazat megvallva nem sok kedvünk volt, mert jól esett a pihenés. De aztán megtudva, hogy csak pár száz méterről van szó, bár dombnak felfelé, mégis nekivágtunk. És láss csodát! Amit megpillantottunk, az valami elképesztő volt! Minden naplemente szép, de ez különleges volt; az átmelegedett sziklákról körbepillantani a messzi tájra, csodálni a lenyűgöző színeket, a látványt, felbecsülhetetlen. Az is lehet, hogy csak a hosszú gyaloglás jutalmaként tűnt ennyire egyedinek, de örökre az emlékezetembe égett a pillanat. Jó tanulságként szolgált, hogy pont olyankor kell még egy utolsó erőfeszítést tenni, mikor már úgy érzed, nem bírod! Megéri!
Ami esetleg visszatarthat valakit, az a túratáv. Amint említettem, én visszatértem még egyszer, de más útvonalon. Mégis mind a két alkalommal legalább két napba telt a túra. Vonattal elég jól megközelíthető több kiindulópont is. Az alsó táblázatban megadtam mindkét utam részleteit, de a hiking.sk tervezője még további alternatívákat is kínál. A második alkalommal az egyik osztálytársnőmmel vágtunk neki a Buchlovnak. Más útvonalon mentünk kevesebb kilométert megtéve, rövidebb idő alatt, kevesebb emberrel körülöttünk, de a Buchlov változatlanul ismét elvarázsolt minket. Sőt, ez alkalommal a napkeltét is elértük, mivel nem voltunk annyira fáradtak, és ráadásul a Buchlov alatti kis placcon vertünk sátrat.
Az odavezető út is kínál még jó pár izgalmas helyet: maga a Madaras csúcs (Vtáčnik 1346) telis-tele van ízletes áfonyával, a Kláštorská skala pedig tökéletesen alkalmas egy kis fotózkodásra.
AK
Szeretem a kihívásokat.
Szeretem a kihívásokat. Ezért is tavaly részt vettem a kis csapatommal a kemény Vascserkész túrán. 24 óra alatt 50 km 1400m szint és mindez gyalog, ez volt akkor a cél. 20 óra elmúltával már a célban pihentünk. Szerettem volna magamat kipróbálni valami másban is. Így bejelentkeztem a róvertúrára. Itt a táv 38km, de volt rá 3 nap. Az ember azt hinné, hogy 3 nap alatt ekkora táv piskóta. Mivel az idő hosszabb az embernek szüksége van több ételre és italra, plusz persze a sátor mert ilyenkor szeptemberben már a napocska ereje sem a nyári. Indulás előtt mindenki sok-sok félelemmel telítettek el. Nehéz lesz a táska, kemény lesz a terep, nem fogjuk kibírni... Mégis nagy bizalommal a túravezető iránt indultam el.
Sok félelem töltött el, hogy én, mint kezdő túrázó túl sok felesleges dolgot viszek, de megnyugtatott az a tudat, hogy a tapasztaltabb túrázók is visznek magukkal olyan dolgokat, amik mások szemében felesleges dolgok vagy feleslegesen nehéznek tűnhetnek. Rájöttem, hogy nem az a lények, lényeg hogy könnyű legyen a táskád hanem, hogy olyan dolgok/súlyok legyenek benne, ami számodra nem felesleges és megéri cipelni. Szerintem a lányok nem gondoltak bele hogy a csibemell egy nehéz súly, hanem azzal a tudattal vitték, hogy milyen finom lesz ez majd vacsira. Gullit sem gondolt bele hogy az a 2l Kofola plusz 2 kiló súly, amit feleslegesen cipel (mivel a Kofola nem nagyon jó szomj oltásra), de tudta, hogy milyen nagy örömöt tud vele okozni amikor kihúzza a tábortűznél. Igen, volt tábortűz is. Ez egy nagyon jó alkalom volt arra, hogy Hegyimanó elmesélje miként voltak a kezdetek. Gullit elmesélte, hogy ment az első róvertúrára kis táskával és egy uzsonnányi étellel. De mivel a tapasztaltabb túrázók tudták, hogy ilyenkor nagyon fontos a pihenés hamar nyugovóra tértek. A fiatalabbak/újoncok még maradtak.
Az útról írni nem tudok. Ha a képek nem mondanak eleget arról, hogy milyen elragadó tájakon mentünk keresztül akkor a szöveg még inkább nem tudja elmesélni milyen is volt az út. Magam tapasztalatából mondom, hogy a harmadik nap már el is felejtettem, hogy valamilyen súlyt cipelek a hátamon. Mikor felértünk valamilyen dombtetőre a kilátás annyira elragadott, hogy nyomban elfelejtettük a felfelé vezető út fáradalmait. Az út folyamán sok komoly, de még több komolytalan beszélgetés folyt. Akkor éreztem igazán azt, hogy ez a róvertúrát kell folytatni, mert komoly múlttal rendelkezik, amikor Hegyimanó elmesélte, hogy az a főző, amin ép teát főz, vele volt 12 éve az első róvertúrán is.
Örülök, hogy ez éven ilyen sokan vettünk részt, és hogy nem csak az összeszokott "öregek" gyalogolták végig, hanem sok újonccal gyarapodott a csapat. Már csak azért is megérte részt venni, hogy az ember tapasztalt túrázók tanácsait meghallgatta és jó esetben meg is jegyezte. A sok év alatt már annyi tapasztalatot szedtek össze, hogy bármilyen kérdéssel lehettet hozzájuk fordulni. Az egyik túra boltban sem magyarázzák el oly pontosan, hogy milyen talpú túracipő mire jó és mennyire kényelmes vagy meddig fogja kibírni. Nem csak a felszereléssel lehetett tanácsot kérni, de ezektől az emberektől, akik szinte Szlovákia mindegyik hegységén voltak már, tanácsot adtak hol és milyen túraútvonalat érdemes végigmenni vagy esetleg egy portyát szervezni.
Köszönöm a szervezőknek és szuper csapatnak ezt a felejthetetlen hétvégét. Remélem jövőre megismételjük.
K. Jani
Egy szlovák cserkész a dzsemborin azt mondta, tud egy mondatot magyarul. Itt bennem felmerült, hogy bizonyára újfent valami hangzatos trágárságról lehet szó, hiszen magyar nemzetiségű társaink valamilyen számomra ismeretlen okból kifolyólag annak érzik szükségét, hogy ha valaki magyar mondatokat tanulna, akkor mindenáron valami alpári szerkezetet kell neki tanítani. Mégis hagytam, hadd szóljon. Erre azt mondja: “Kellemetlen meglepetés: Winnetou nincs a wigwamban.” Igen, tudom, hogy sok a nem magyar szó benne, de ez a mondat egy kellemes meglepetés volt az előzőekben leírtak fényében.
Számos meglepetés ért az idei rovertúrán, kellemesek és kellemetlenek egyaránt. Hálás vagyok, hogy sokkal több kellemes volt, s a kellemetlenek pedig elhanyagolható horderejűek voltak. Megpróbálok személyes élményeimtől eltávolodva beszámolni arról, milyen volt a túra. Igazándiból, tulajdonképpen.
Azzal, hogy elmesélem, merre, milyen útvonalon jártunk, és megpróbálom leírni a leírhatatlant, a résztvevőknek feleslegesen beszélek, aki nem volt, az pedig úgyis csak bárgyú képzelgésekbe bocsátkozik. Így inkább néhány mozaikdarabot adok, a többit kerekítse hozzá mindenki kénye-kedve szerint. Amúgy meg annyiféleképp, annyiféle értelmezéssel és annyiféle lelkiséggel éltem már meg különböző rovertúrákat, hogy bizonyos vagyok benne: ahány résztvevő, annyiféle beszámoló írható. Szóval a huszonegynéhány rovertúrából én leírok egyet. Vissza tehát a kellemetlen és kellemes meglepetésekhez.
Kellemes meglepetés volt a szállás állapota. A hegyi árszinthez képest barátságos áron foglaltunk helyet egy – a túravezetőnk által a következőképp jellemzett – “kicsit lepukkant, de amúgy jó” szálláson. Ehhez képest megérkezéskor várakozásaimat magasan felülmúló szobákra leltünk, mert Hegyimanó meglepetésére is szolgált, hogy felújították. Az eddigi összes, sátras rovertúrához hasonlítani pedig olyan, mint almát a körtével. Örülök, hogy kipróbálhattam a csillagtúrázást is.
Kellemetlen meglepetés lett volna, ha első este tíz körül megpróbálja valaki az autóink melleti kukából kizavarni a benne csörömpölő macskákat. Mert bár macska módjára és annak könnyedségével ugrott ki a fiatal medve, az azért mégsem ugyanaz. Még jó, hogy ezt a szobánkból nézhettem végig, tisztes távolságból. (A mozgás könnyedségéről tanúskodik cseh lakótársaink beszámolója is, miszerint a medve esténként floppal ugorja át a kétméteres kerítést.) Bár Erdélyben járatos barátainknak ez nem újdonság, itt ezek az élmények éjjeli medvelesekre buzdítottak néhány résztvevőt.
Kellemes meglepetés volt, mennyire bírtam. Aggodalommal tölti el az embert, ha a Magas-Tátrába fájós térddel megy. Aztán meg milyen jó, amikor jobban bírja, mint gondolta. Az egész társaság örömét lelte abban, amikor a jelzett időnél rövidebb idő alatt teljesített távot (egyesek szerint épp e jó érzés végett írnak a táblákra szándékosan hosszabb időket). Nem teljesítménytúráról volt szó, mégis, a túra azért kihoz az emberből ilyesmit is.
Kellemes meglepetés volt túravezetőnk felelősségteljessége. A második napon elő kellett vennünk a jobbik kabátokat, nadrágokat, mert szitáló felhő-eső, meg amolyan rendes eső is ért, miközben a Vysokára igyekeztünk kétezer felett. Kísérőként tekintélyes széllökéseket is kaptunk. Emlékezetemben Hegyimanó úgy él, mint aki mindig tud mesélni nagyobb esőről, csúszósabb sziklákról, veszélyesebb körülményekrő, és két nevetés között, azt hadarva, hogy ez normális, az ilyen időben is küldi az embereket. Ezzel szemben most felelősségteljesen visszafordította az embereket, ami engem nagyon jó érzéssel töltött el. Még inkább a – szubjektív, mert másoknak nem – nekem nagyon ízlő, rummal kiegészített gyógynövényes félliteres tea, amit a hegyi szálló kifőzdéjében ittunk visszaindulás előtt.(Tegyük hozzá, hogy kellemetlen meglepetést okozhattunk már említett cseh lakótársainknak, a hatvanas bácsinak, akit előző este a nagyteremben ülve arról győzködtünk, hogy ne nézze meg az időjárás-előrejelzést, mert mi néztük és nem lesz eső.)
Kellemes meglepetés volt, milyen szelídek a zergék a bélai havasokon, ahol saját területük van és megszokták az emberek jelenlétét. Előző nap is megéltük, hogy tőlünk tíz (a következő beérkező emberek beszámolói szerint sorra nyolc, öt, három, fél…) méterre békésen legelészik zerge, de a tömeges előfordulás itt volt igazán impozáns.
Hogy a finomságokról is írjak, az elmaradhatatlan áfonyahegyek is jelen voltak. A tömegek által járt ösvények után, ahol alig lehetett egy-két szemet találni, kellemes meglepetés volt, mikor kevésbé járt ösvényeket járva újra lemaradtunk majszolni.
Kellemes meglepetés volt, hogy milyen gyorsan alkalmazkodunk a kicsit veszélyesebb, figyelmet igénylő terephez. A legmagasabb megmászott csúcsunkra, a Jahňacíra felfelé igyekezve még erősen kapaszkodtam a láncba, és néha izgulva másztam és ereszkedtem a hasadékokban, de egy óra múlva ugyanazon a terepen gyorsabban, otthonosabban és sok helyen inkább lánc nélkül ereszkedtünk.
Számos új élményt jelentett a magas hegység, a sátor helyett a szálló. Közösségi termet, társasjátékokat, összezártabb csittegős reggeleket, és még sorolhatnám. Hálásak lehetünk a Teremtőnek a jó időért és egymásért. Aki teheti, próbálja ki.
balki
Balki további igencsak olvasmányos, élményszerű és kedvcsináló beszámolói az előző évekről itt. :)
Mindeki jól bírta, bár voltak kisebb sérülések, amiket elláttunk, így mindenki sikeresen megtette a távot.