Idén ismét lesz VASCSERKÉSZ.  
Ráadásul elég látványos és sokunk által valószinűleg nagyon ritkán látogatott helyen.  
Így hivatalos Rovertúra idén nem lesz.
 

 

Rovertúra?

A nem cserkész olvasók kedvéért tisztázzuk a rover szó jelentését. A rover általában a 15-20 év közötti cserkészkorosztályt jelöli a különböző cserkészszövetségekben. Tehát mondhatjuk úgy is, hogy  a középiskola és az egyetem padjait koptató korosztályt.

A rovertúra nem más, mint az ebbe, és a gyakorlat alapján az ennél akár 10-15 évvel idősebb korosztály 3-5 napos túrázása szövetségi szinten évente egy alkalommal. A túra meglehetősen oldott hangulatú, külső szemlélő számára talán csak az itt-ott felbukkanó cserkészkendőből sejthető, hogy cserkészekről van szó. De ez nem is baj, különösen, hogy az itt szerzett tapasztalatra más cserkészakciókon nem igazán lehet szert tenni (gázfőzőn pl. nem igazán főzünk máshol, és középhegységekben sem alszunk igazán). A cél a nem formális együttlét, és a nem titkolt ,,étvágygerjesztés,,.

 

Részvételi statisztika